Reflections

"A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen, Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem. De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul, A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul." Bródy János

Én nem félek a tűztől

"Én veled ellentétben küzdöttem, harcoltam, és soha nem adtam fel. Úgyhogy jól vigyázz, kivel kezdesz, mert én nem félek a tűztől.

Én játszom vele!"

 

Te vagy a legjobb, de én sem vagyok piskóta.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e egyáltalán. Oly régen játszod ugyanazt a játékot, hogy már feleslegesnek tartom, hogy bármit írjak, úgy sem változik semmi.

Amikor megismertelek a helyzetből adódóan az ellenségem voltál. Aztán lecsengett bennem a történtek miatti szomorúság, felháborodás. Megpróbáltam elfogadni és megbocsátani a történteket, már nincs bennem harag.

Amikor ismét felbukkantál az életemben már csak meglepett a dolog. Igaz, eleinte dühített a játszma, de aztán túlléptem azon is. Értelek és ismerlek, pedig nem tudok rólad semmit. Nem nagyon tudsz már meglepni, minden cselekedeted ismerős.

Emlékszel? Egyszer feltettem egy kérdést, az általam olvasott horoszkóppal kapcsolatban. Akkor megpróbáltad a tudtomra adni, hogy mit érzel. De amit érzel, az nem szerelem, mert a szerelem nem ilyen. Ha valaki nem tudja felvállalni önmagát, az érzéseit, akkor az csak gyerekes rajongás. Azt pedig nem nagyon lehet komolyan venni.

Komolyan venni csak azt a férfit lehet, aki minden jó és rossz tulajdonságával együtt vállalja önmagát, képes vállalni az érzelmeit, már ha igazán vannak.

 

 

"Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden mire valaha is vágytál!"

Konklúzió

"Addig, amíg többet akarsz és nem elégszel meg annyival, amid van, addig változhat az életed... és tudod mit? Változni is fog. Csak jobb lehet. Csak hidd el, hogy megérdemled. Hidd el, hogy neked is lehet jobb, mert miért ne, csináld és ne kérdezősködj. Húzzál előre, oda, ahova érzed, hogy menned kell. Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd az utat. Talán ez a legnehezebb. Mosolyogni akkor is, amikor legszívesebben feladnád az egészet. Mosolyogni, miközben hullanak a könnyeid. Elfogadni, hogy az élet edz, és nem ellenkezni. De menni kell. Nem feladni, mosolyogni, harcolni, leginkább magaddal, és hinni.  Hinni mindig, mert semmi sem történik véletlenül. Minden téged szolgál, ha hiszed, ha nem. . És tudod mit? Csak ez számít."

/Oravecz Nóra/

 

Oly sokszor szerettem volna megkérdezni, hogy tudod-e, hogy mit csinálsz? Vajon tudatában vagy-e annak, hogy a kezdetektől, folyamatosan minden egyes alkalommal a tudtomra adod azt, amit a második találkozásunkkor verbálisan is megfogalmaztál: nem érdekes.

Minden egyes alkalommal amikor valamit megpróbálsz a tudtomra adni, de még sem teszel semmit, azt közvetíted felém, hogy annyira azért nem vagyok fontos, hogy meg is próbáld.

Még szerencse, hogy az önértékelésem abszolút rendben van, mert ha nem így lenne, akkor az önbecsülésem mostanra romokban heverne.

 

"Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk."

/Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig/


Végül

"Amikor Isten bezárja az ajtót, valahol ablakot nyit."

 

Úgy gondolom, - így utólag - hogy gyerekes dolog volt törölni a blogomat. Nem az írásaim tehetnek arról ami történt. Nem lehet oka semminek, hogy leírtam a gondolataimat, az érzéseimet. A blogom ezekkel az írásokkal együtt teljes, tehát visszatettem az oldalamra. Az utolsó blog (Elengedés) eredetileg korábbi volt, de az írások sorába ide passzol a legjobban.

Nem hívtalak, nem is vártalak, nem kérdeztél, jöttél,

Nem hoztál semmit és nem is vittél.

Csak álltál a küszöbön némán, csendesen,

Hogy miért? -  számomra rejtelem.

 

Mit írtam, hittem és igaznak véltem,

Ha tévedtem, annak oka a kétely.

A szkepszis, az örök métely,

Mit viselkedésed ültetett el bennem.

 

Mit vártam, az nem volt egyéb,

Mint amit mindannyian remélünk: őszinteség.

Az úton hol mögöttem jártál, hol pedig előttem,

Nem kerestelek, mégis bújkáltál előlem.

 

Kívánom, hogy adja meg Neked az ég,

Azt, akinek ennyi is elég.

 

Elengedés

"Bocsánatot kérni, vagy megbocsátani. Változni, vagy változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Barátságot, vagy szerelmet választani. A döntés mindig nehéz. Tagadni az érzéseket lehet, de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell azt, aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka."

 

A számmisztika szerint életünkben kilenc éves ciklusok váltják egymást. Minden év eltérő hatásokat, fejlődési feladatokat hoz. 2016 a kilences szám energiáját hordozza. Feladata az összegzés és a számvetés, a lezárás és az elengedés.

Eljött tehát az ideje, hogy búcsút vegyünk mindattól, ami akadályoz, hátráltat, visszahúz, ami már nem szolgálja a fejlődésünket, a boldogságunkat.

Különösen igaz ez, az én esetemben. Az életem minden területén eljött az átértékelés a lezárás ideje: munka, emberek, kapcsolatok.

Egyszerre elengedni mindent egy kicsit nehéz, egy kissé félelmetes és fájdalmas is. Azonban önmagam ellen való vétek lenne, ha tovább cipelném magammal azokat a szokásokat, tárgyakat, régóta lezáratlan ügyeket, elfojtott érzelmeket, nem működő kapcsolatokat, amik visszahúznak.

Egy angol weboldalon olvastam Voltaire egy mondását:

"I decided to be happy because it is good for my health".

azaz:

Úgy döntöttem boldog leszek, mert az jó az egészségemnek.

Sokszor olvastam azt is, hogy a jó egészség mennyire fontos egy beteljesedett, sikeres és örömteli élethez. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy a beteljesedés, a siker és az örömteli boldog élet elengedhetetlen feltétele az egészségnek.

Test és lélek szoros kapcsolatban van egymással, testünk a lelki állapotunk letérképezése. Minden napi rutinfeladat, hogy tisztán tartjuk a testünket, hogy időnként méregtelenítjük a szervezetünket, hogy takarítunk, kidobáljuk a tönkrement tárgyakat, a szemetet. Hát miért ne tennénk meg ugyanezt az életünkben?

Az elengedés, a lezárás sosem könnyű, együtt jár egyfajta veszteségérzéssel. Ugyanakkor miért lenne veszteség az, ha megszabadulunk attól, ami nem működik, ami rossz, ami bánt és ezzel helyet csinálunk az újnak, ami elégedettséget, boldogságot hozhat életünkbe.

 

Aminek nem kell megtörténni, az nem történik meg, aminek pedig meg kell történnie, az megtörténik. Ezért ne veszítsd el a nyugalmadat.

/Szvámi Ráma/

Kendőzetlenül

"Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk.

/:Hypolite De Livry:/

 

Noha folyamatosan érzékeltem, számomra érthetetlen volt már a vonzalom is, de az teljességgel felfoghatatlan, hogy évek óta rovod ugyanazokat a köröket, pedig a kör nem vezet sehova, visszatér a kiinduló pontba.

Az egyenes út számomra azt jelenti, hogy nem a spanjaid téblábolnak folyamatosan a nyomomban, hogy nem az Ő véleményük határozza meg a cselekedeteidet. Nem tudok mit kezdeni vele, de megalázónak érzem, mikor a benzinkúton a mellettem lévő autóban ülő úgy tesz, mintha nem is látna, de közben tisztán látszik, hogy somolyog az orra alatt. Próbálsz nem figyelni rá, de aztán kiszáll és úgy bámul a képedbe, mint ahogy a De Wallen negyed piroslámpás kirakataiban álldogáló lányokat mustrálják Amszterdamban.

Jelenti azt is, hogy nem bujkálsz, amikor a közelembe kerülsz. Nem mész el mellettem úgy, hogy mereven előre nézel, mint akit nem érdekel, amit lát, gondosan fejedre húzva a pulóver kapucniját, hátha nem ismerlek fel. És talán igaz is lenne, hisz négy évvel ezelőtt láttalak, fogalmam sincs, hogy nézel ki, de a kapkodás vagy a magadra kényszerített merevség folyamatosan elárul.

Milyen reakció lehetséges az ilyen akciókban?

Az egyenes út jelenti még azt is, hogy ha felhívsz, akkor beszélsz hozzám, nem teszed le a telefont szótlanul. Talán elég lett volna annyit mondani, hogy megbeszélhetnénk-e egy kávé mellett?

Nincs garancia semmire, de kávét szívesen iszom:)

Katinka

“Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból, ha elgondolkozunk rajtuk."

(Robert Sinclair)


Egy út van, az egyenes. Annyi mindent olvastál, mégis mindig ugyanabba a pocsolyába lépsz.

Te semmiből sem tanulsz, összetört szívű Katinka?

Elveszve

"Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akár azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat."

/Belső Nóra/

 

Nem jellemző rám a határozatlanság, életem minden szakaszában önállóan, felelősséggel döntöttem. Fiatal - szinte még gyermek - korom óta, saját magam határozom meg az életem minden cselekedetét. Úgy gondolom, hogy az a helyes út, ha döntéseinket saját magunk hozzuk meg. Senki által nem befolyásolva, figyelembe véve minden körülményt, törekedve arra, hogy lépéseinket lehetőleg ne bánjuk meg.

Nem régiben hoztam egy döntést, de életemben először nem érzem biztosnak, hogy így lenne helyes, hogy a létező legjobb megoldás az, amit választottam.  Folyamatosan ott motoszkál bennem valamilyen kétely, hogy téves az elhatározás. Tőlem teljesen idegen metódus, de tanácstalan vagyok. Permanens bennem egy érzés, hogy talán melléfogtam. Magyarázat nincs, nem tudom megfogalmazni, hogy miért a kétség, milyen hatások azok, melyek meghatározzák ezt az érzést. Talán öregszem, talán változom.

Hiszek a sorsban, hiszem, hogy minden, ami történik, valamilyen céllal érkezik az életünkbe. Most először, tőlem teljesen szokatlan módon nem tudom meghatározni, hogy amit számomra hozott, az büntetés vagy ajándék.

"Úgy érzem, fordulatot vett az életem. Olyan úton haladok, melyen még nem jártam. Semmi sem ismerős, még a táblák sem. Térjek le az útról, vagy menjek tovább előre? Egyedül menjek, vagy vigyek másokat is? Kiben bízhatok az utazás alatt?"

/Kemény motorosok c. film"/

Vágy

"Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle? "

/S. J. Watson/


Érdekes a Watson által felvetett kérdés. Igazán érdekelne, hogy másoknak mi a véleménye róla. Én sosem hittem, hogy lehetséges vágyni arra, amitől rettegünk, most pedig nap mint nap szembesülök a helyzettel. Kergetni egy álmot, aztán pánikba esni amikor a közelébe érünk, az paradoxon. Amitől ennyire félünk, azt nem szerethetjük.

Milyen vágy akkor az, ami mégis utána hajt? Mi az, ami arra késztet valakit, hogy elvakítson, ahelyett, hogy elkápráztatna? Milyen szenvedély az, ami elviszi az embert a végsőkig, de feladja, még mielőtt kiderülne, hogy elérhető-e a vágyott cél?

Egyszerre igent és nemet mondani nem lehet. Vagy akarunk valamit vagy nem. Létezik még egy köztes lehetőség is, a talán, ami langyos, igen is meg nem is, vagyis semmilyen.

Tűnődés

"A gondolat csökönyös, lehetetlen visszafogni, oda röppen, ahova akar."

/Francois Mauriac/


Néha pedig egyáltalán nem röppen. Tegnap este leültem a gépemhez, hogy írjak, de ezerfelé szálltak a gondolataim, hiába próbáltam írni, a gondolatok nem jöttek. Végig gondolva, az az érzésem támadt, hogy azért nem megy az írás, mert már nem bánt, nem piszkál, hogy évek óta szinte bárhová megyek, nem vagyok egyedül. Ha mégis, talán még hiányzik is a társaság. Meglehet úgy jártam, mint kedvenc mesém rókája.

 

"Abban a pillanatban, hogy csapongó elmédet vissza tudod fogni, és az érzékeidet ítélkezés nélkül tudod használni, a világot egészen máshogy fogod látni."

/Eline Snel/

No para

"Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem."

Paulo Coelho


Stresszel és 150 %-os leterheltséggel nehezített hetek vannak mögöttem. Meglehetősen nagy volt rajtam a nyomás, aminek hatására az életkedvem a béka hátsó fertálya alatti szintet verdeste.

A ma reggeli szituáció valami érthetetlen okból, minden probléma és fájdalom ellenére jókedvre derített, mosolyt varázsolt az arcomra, ami egésznap kitartott. Ahányszor eszembe jutott, annyiszor húzódott széles mosolyra a szám. Köszönöm.

 

„És valaki megint csodát tudott művelni bennem, És van, újra van világ, És van benne hová lennem.”

Vas István

Miért?

"Amikor valaki falat húz maga köré, akkor biztos, hogy azt a falat egyedül rakja, és nem adogatja senki kívülről a téglát?

Biztos?
Bármilyen magas is a fal, meg kell keresnünk a miértjét, és le kell rombolni. Viszont lerombolni csak az tudja, aki felépítette, és aki miatt felépült a fal.
És hogy hogyan? A választ midig a miértben keresd. És ha megvan a válasz, akkor már tudni fogod, hogyan kell cselekedned."

 

Meglehetősen hosszú ideje kerestem a választ a miértre, de nem leltem. Oly sokszor gondoltam végig a történteket, de nem találtam rá egzakt választ.

Próbáltam túllépni a múlton, de valahogy sosem sikerült. Nem tudom mi az, amit meg akar tanítani az élet, de folyamatosan leckéket ad.

Hiszek a sorsban és hiszek abban, hogy az utak nem véletlenül keresztezik egymást. Bizonyos, hogy a találkozásnak, akkor, ott és így kellett történnie. A továbbiakat azonban már dőreség lenne a sorsnak tulajdonítani.

Történetünk különös. Már a találkozásunk sem volt szokványos, az első pillanattól érezni lehetett a feszültséget, melyről igyekeztem nem tudomást venni.

Ezt egyrészt a hely és a körülmények, másrészt pedig a korkülönbség indokolta. Később pedig már nem gondoltam rá. Próbáltam feldolgozni a velem történteket, túllépni a múlton.

De a múlt nem akart túllépni rajtam.

Folyamatosan érzékeltem, hogy Valaki irányítja a történések sorát, de eleinte - bár mindig ott motoszkált bennem a lehetőség - még sem fogalmazódott meg, hogy ki áll az események mögött. Majd eljött az a pillanat, amikor már nem lehetett elhessegetni a valóságot.

Sokszor tettem fel a kérdést: miért? Választ azonban nem kaptam rá.

Amit végig érzékeltem az a manipuláció. Fogalmam sincs mi volt a cél, de a manipuláció mindig a manipulált akaratának megtörését célozza. Ezért nem gondolhattam mást, mint, hogy játék, esetleg bosszú. Aztán "találkoztunk" és amit az arcodon láttam, az azt mutatta, hogy ez nem lehet játék. Ezt a tapasztalatot erősítette az is, hogy két éve folyamatosan ott vagy az életemben. Ez a kitartás is azt mutatta, hogy ez a játék, komoly.

Vártam, hogy választ kapok, többször jeleztem is, de nem történt semmi. Bár ezer lehetőséged lett volna rá, meg sem próbáltál kapcsolatba lépni velem és ez csak egyet jelenthet: tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy akarod.

Hiszek a sorsban, vallom, hogy semmi sem történik véletlenül, a történtek alapján már talán azt is meg tudom fogalmazni, hogy mi az, amit meg kellett tanulnom: falat építeni. Ha valamikor, valamiért megszűnne a munkám, elmehetek kőművesnek.

Szívből remélem, hogy én is taníthattam valamit:

„Az ember mindig csak azt tudja viszonozni, amit kap, amit adnak neki, amit éreztetnek vele. Így tehát bármit is érzel, ki kell fejezned, máskülönben biztosan nem talál viszonzásra.”

Unswerving or half-hearted - tántoríthatatlan

"Nem hiszem, hogy megbotlottam és elestem. Inkább úgy gondolom, hogy   megint ki kell állnom egy próbát, ami megtanít a következő lépésre."


Abszolút két lábbal állok a földön, racionálisan gondolkodom, most mégis össze vagyok zavarodva. Összezavar ez a kitartás.

Az érdeklődésed a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt számomra. Először nem foglalkoztam vele, majd - bár nem voltam benne teljesen biztos, hogy ki áll a dolgok mögött - dühített a játék. Aztán amikor Vecsésen találkoztunk, azt láttam, hogy ragyogsz. Valószínűnek tartottam, hogy nem azért tettél meg ekkora utat, hogy telefonálj, ezért úgy gondoltam én vagyok az, aki ragyogtat. Ez az érzés elgondolkodtatott, talán nem játék.

De továbbra is folytatódott valami céltalannak tűnő játszadozás, ami azt erősítette bennem, hogy bizonyára a Vecsésen történteket ítéltem meg rosszul, tévesen. (Így utólag már azt is gondolom, talán összetévesztettelek valakivel.) Akkor írtam, azt a nyílt levelet, ami nagyon őszinte és ezzel együtt sértő is volt.

Nem tudom milyen vagy, Veled ellentétben, én nem tudok rólad semmit, de az, hogy játékszernek tekintesz, az azt mutatja számomra, hogy nem tiszteled a Nőket. Én pedig tisztelem magam annyira, hogy ne foglalkozzak azzal, aki nem akar ennél többet, mégis folyamatosan rákényszerítesz arra, hogy megtegyem.

Mondd, akad még olyan személy "kis városunkban" aki előtt nem nyitott könyv az életem, a nacionálém? Készséggel elismerem, hogy okos vagy, ügyes és szép. Mit szeretnél még bebizonyítani?

Sok mindenben hiszek, a horoszkópokban nem, vagy legalábbis azokban nem, amelyek megjósolják, hogy mi fog veled történni a következő hosszabb - rövidebb időszakban. Ennek ellenére csupán szórakozásból el szoktam olvasni. Az utóbbi időben két olyan "jóslatot" is olvastam, ami elgondolkodtatott.

Az egyik azt írta: Találkozik egy férfival, akit nem fog tudni levakarni magáról.

A másik pedig a következőket: Valaki szerelmes Önbe, aki egyben el is kerüli nagy ívekben Önt. Hosszú távon azonban ez nem mehet így, egyszer egymásba botolnak és akkor megszűnik ez a bújócska.

Azt hiszem, tanácsra szorulok. Melyikben kell hinnem?

"Vannak szavak, amelyek örökre kimondatlanok maradnak, mert annak kell maradniuk. Nincsenek véletlenek az életben. Csak döntések."

/Szalai Vivien/

Szavak

"A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük."

(Brent Weeks)

Nézem az olvasottsági statisztikát, sokan olvasnak, még sem érzek büszkeséget. Hogy, úgy érzem megbántottak, megalázóan viselkedtek velem szemben, nem ok arra, hogy én is üssek. Ha megengedem magamnak, hogy visszaüssek, akkor mennyivel vagyok különb annál, aki először ütött?

Az őszinteség az egyik olyan jellemvonás, amit sokra tartok. Soha nem szívleltem azokat az embereket, akik azt mondják - amiről úgy gondolják, hogy ez az - amit hallani akarok. Egyes vélemények szerint kíméletlenül őszinte vagyok, amiben van némi igazság. De ez csak annyiban igaz, hogy mindig megmondom azt, amit gondolok. Ennek ellenére, nem szeretek bántani senkit. Mindig igyekeztem szem előtt tartani Konfuciusz bölcs mondását:

„Amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd soha mással.”

Most sem bántó szándékkal írtam, csupán csak kiírtam magamból azt, ami bántott. Utólag, azonban be kell látnom, hogy az írásom sértő. Bár sajnálom, még sem kérek elnézést azért, hogy így érzek.

"Isten tudja, hogy mindannyian az élet művészei vagyunk. Egyszer vésőt és kalapácsot ad a kezünkbe, hogy szobrot faragjunk, máskor ecsetet és festéket, hogy fessünk, megint máskor pedig papírt és tollat, hogy írjunk. De soha nem fogom tudni használni a kalapácsot a vásznon, sem az ecsetet a szobron. Ezért még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom a mai áldásokat, akkor is, ha éppen nem áldásnak érzem őket, hanem átoknak."

(Paulo Coelho)

Társfüggőség, avagy emocionális infantilizmus

"Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza                 Se kézzel, se szóval, Világítni a napvilággal, Elaltatni az éjszakával,                  Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza."

/József Attila/

Tanmese című írásomat azzal fejeztem be, hogy várok egy hívásra. A történtek elemzése során arra jutottam, hogy hiába várom, de azért adtam némi esélyt annak, hogy hátha tévedek.

Nem tévedtem.

Volt elég bátorságod ahhoz, hogy derékig vájkálj a magánéletemben. Elég bátor voltál ahhoz, hogy a meghívásom nélkül belépj az intim szférámba, de ahhoz már nem volt elég a kurázsi, hogy felhívj, hogy válaszolj a kérdéseimre, hogy a szemembe merj nézni.

Kitől félsz ennyire kedves, tőlem vagy Magadtól?!

Rettentően felháborít és elkeserít az emberek önző, másokat semmibe vevő, lekezelő magatartása. Bár ha belegondolok, hogy az ország első embere játszóháznak tekinti az országot, a jegybank elnöke totálisan infantilis és azt gondolja, hogy mindent megtehet, akkor nem kell csodálkoznom azon, hogy a különböző hivatalokban és szervezeteknél is ez a viselkedési forma dívik. Meg van a hatalmuk és a lehetőségük, hogy megtegyenek bármit és ez elég ok arra, hogy meg is tegyék, mert "Ők megérdemlik".

Nem szeretnék általánosítani, tisztelet a kivételnek és elnézést kérek attól, aki nem ebbe a körbe tartozik.

"Könnyű úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."

/Szilvási Lajos/

Egyetértek a mondással, hogy ha valakit meg akarunk ismerni, akkor csak azt kell figyelni, hogy mit csinál.

Ez az attitűd kedves, már ismerős számomra. Néhány évvel az előtt, hogy mi találkoztunk megtörtént velem valami hasonló. Találkoztam egy orvossal, akinek megtetszettem. Ahhoz gyáva volt, hogy őszintén elmondja mit érez, de elképesztő szituációkat teremtett és gyakran kevert nagyon kellemetlen helyzetekbe, ami azt eredményezte, hogy tönkre ment a meglévő kapcsolatom.

A jó doktor a társfüggőség tipikus jeleit produkálta, és most hasonló érzéseim voltak.

A társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát vagy tetteit, élete nehézségei miatt másokat okol, ahelyett, hogy felvállalná a felelősséget. Nem érzékeli a határt önmaga és mások között, könnyen befolyásolható, ugyanakkor akaratos és manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság és az önállóság. A társfüggőség következménye és lételeme az emberi játszmák útján történő manipuláció.

A társfüggő ember nem akarja felvállalni a teljes felelősséget véleményéért, érzéseiért, tetteiért, életéért, hanem inkább másoktól teszi függővé ezeket. Ha ez nem sikerül – ha a másik fél nem partner a társfüggő játszmában – akkor is úgy viselkedik, mintha boldogulása tőle függne és sértettnek, csalódottnak, becsapottnak érzi magát, mert a másik fél nem úgy viselkedik, ahogyan szerinte kellene. Mivel másra akarja áttolni a felelősséget, fontos számára, hogy a kapcsolat megmaradjon. Ebből megfelelési kényszer ered. Ugyanakkor, mivel másokat tart felelősnek saját dolgaiért, elvárja, hogy mások is megfeleljenek neki. A megfelelési kényszer miatt a társfüggő személy könnyen befolyásolható, manipulálható lehet, a másokkal szemben támasztott elvárásai miatt pedig követelőző és manipulatív.

A két véglet hullámokban válthatja egymást, de mindegyik a társfüggőség jele.

Mivel másoktól függ, úgy érzi, hogy nem tud kapcsolatai nélkül létezni, ezért mindent megtesz azért, hogy kapcsolatai fennmaradjanak. A társfüggő személy tehát igyekszik érzelmeit elfojtani, véleményét a többiekéhez igazítani, és a mások elvárásainak megfelelően viselkedni és cselekedni. Ezzel próbálja biztosítani azt, hogy társai ne lépjenek ki a kapcsolatból. A megfelelési kényszer miatt azt sem fejezi ki nyíltan, hogy mire van szüksége. Ugyanakkor azt is igyekszik elérni, hogy a kapcsolat beteljesítse elvárásait, ennek érdekében kezd manipulációba és játszmákba. A társfüggő személyt tehát négy szál kötözi ahhoz a személyhez, akitől függ:

  1. Felelősség hárítása – Önbizalomhiány – Nem hiszi, hogy képes megoldani problémáit, ezért nem vállalja fel élete felelősségét.
  2. Aktivitás hiánya – Elvárás – Másoktól várja problémái megoldását, ezért saját életében passzív.
  3. Autonómia hiánya – Megfelelési kényszer – Meg akar felelni azoknak, akiktől problémái megoldását reméli, hogy számíthasson rájuk. Ebben az igyekezetében feladja azt a képességét, hogy önálló lényként önmaga határozza meg magát.
  4. Őszinteség hiánya – Manipuláció – Mivel meg akar felelni, nem fejezi ki nyíltan igényeit. Ezért manipulál, játszmázik, célozgat, ráutaló viselkedéssel próbálja rávezetni társát arra, hogy mit vár el.                 /Forrás: Wikipédia/

Csernus doktor nemes egyszerűséggel csak "puha pöcsnek" nevezi az ilyen férfiakat. Véleménye szerint:

"Az emberek zöme tele van frusztrációval. Ha a pasikat vesszük, a szexualitás komoly gond, mivel az az ő szemszögükből nézve akkor jó, ha magasan teljesítményorientált. Emellett jellemző rájuk az emocionális infantilizmus. Nem merik az érzéseiket kimondani, kimutatni, megélni. Felvállalni önmaguk emberi mivoltát, vagyis a negatív tulajdonságokat, mert a macsóizmusból kifolyólag meg vannak győződve arról, hogy ők istenek, miközben belül klasszikus kisfiúk, akik irgalmatlanul remegnek, mint a kocsonya egy hideg téli napon."

A egyik barátnőm mondta mindig, hogy a férfi bármit tesz, cselekedeteinek mozgatórugója minden esetben a "3 P". Ez az elv köszön vissza Csernus doktor egyik interjúban adott véleményéből is.

"Három szóval lehet jellemezni a mai pasik döntő részét, mi fontos nekik, és mivel lehet őket tűzbe hozni: pénz, pia, pina. Ha ebből adódóan továbbragozzuk a pénz, hatalom, presztízs, ebből kialakul az élethez való motivációjuk jelentős része. A piával meg a kompenzációs eszközökkel, amivel a feszültséget levezetik. És persze nem a nőnek a megbecsülése történik, hanem a nő egyik szervének az átmeneti becsültsége. Valójában ezért gondolom, hogy a pasik jelentős része nagyon primitív, azaz egyszerű. Ha a csajok ezt felismerik és tudják, akkor a pasik már iszonyú könnyen manipulálhatók. És mivel kihasználhatóak a látszólag gyenge, elesett csajszi úgy kontrollálja a pasit, hogy az észre sem veszi, hogy paprikajancsit csinálnak belőle. És, ha ezt a nő észreveszi, akkor kidobja, mert az jár majd a fejében „mit keresek én egy ilyen puhánynál?”

Nos, a meglévő kapcsolatom tönkre menetelének veszélye már nem fenyeget, azért még sem kívánok részt venni a játékban. Ez a játék nem az én játékom. NŐ vagyok. Értelmes, okos, érzelmes és vonzó NŐ, így csupa nagybetűvel.

Én is azt gondolom, hogy "megérdemlem".

Na, nem ezt a habitust, hanem az olyat, amit az igazi férfi című írásomban felvázoltam, ezért tehát:

Nem vagyok játékszer édes, senkinek!

Nem tudom mit nyertél a kis játékoddal, nem értem, soha sem értettem, hogy mire lehet ez jó. Milyen érzéseket táplál benned? Kielégít? Milyen játék ez? Vadászat, kompenzáció vagy egyszerűen csak kicsinyes bosszú? Mennyi ideje is űzöd ezt a játékot? Ha jól emlékszem talán megközelítőleg két és fél éve, hogy először találkoztunk.

Hosszú idő, hiányozni fog Neked. Gyakran jut majd eszedbe.

Eszedbe fogja juttatni egy előtted haladó autó lámpája, a hegedű vagy a pánsíp hangja, egy elhangzó dallam, a viharos ég kékje, vöröse.

Így lesz ez mindaddig, amíg nem találsz Magadnak egy másik játékszert, és bár nincs bennem egy cseppnyi harag vagy bosszúállási vágy sem, azért remélem, hogy fájni fog.

"Azok az ember legfontosabb tapasztalatai, amelyek elviszik a végső határig. Csak ezekből tanulunk, mert ezekhez minden bátorságunkra szükségünk van. Ha egy gazda megalázza a cselédjét, vagy egy férfi megalázza a feleségét, az nem bátorság, hanem gyávaság, bosszú az életért. Ezek az emberek soha nem mertek a lelkük mélyére nézni, soha nem kérdezték, honnan származik a vágy a vadság felszabadítására."

/Paulo Coelho/

Tanmese

“Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldurja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.”

(Buddhista tanmese)

Ezzel a címmel talán néhány hónapja, hogy írtam egy blogot, amit később visszavontam.

Így kezdődött: "Nem tudom ki vagy, azt sem, hogy mit akarsz, de jobban szeretem az egyenes megoldásokat."

Hosszú ideje történnek körülöttem olyan események, melyek egy valakire utalnak. Eddig is ott motoszkált bennem a lehetőség, csak nem akartam elhinni, de azt hiszem, pontosan tudom, vagy tudni vélem, hogy mi az ami történik.

Úgy hiszem kedves, talán eljött az ideje, hogy beszéljünk. Várok egy hívásra.

“A beszéd – utazás, amelynek célja van, ezért az utat fel kell térképezni. Aki úgy kezdi, hogy nem tart sehová, általában oda is jut.”

(Dale Carnegie)

Az élet játéka

 

"Ha romba dőlnek legszebb álmaid, Reményeid el ne hagyjanak! Ne csüggedj, mert csüggedni nem szabad! Hisz nem egyszer az összedőlt rom felett a legszebb virág fakad!"/ Vörösmarty Mihály/


Azt mondtad tudod, hogy valamiért nem voltál nekem szimpatikus. Én azt mondom, egy számomra szokatlan, nehéz élethelyzetben nem volt szimpatikus a habitusod.
Lehet, hogy találkozhattunk volna kellemesebb körülmények között is, de én nem hiszek benne. Mekkora lehet az esélye annak, hogy ugyanazon a napon, ugyanabba a színházba vagy koncertre szól a jegyed? De talán történhetett volna másképp is. Nem lehetünk hatással az eseményekre, de hatással lehetünk a történésekre adott reakcióinkra.
Azt gondoltam határozott, domináns személyiség vagy. Bár a szakemberek óvnak attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le az ember egy aláírásból, úgy véltem, hogy a neved aláhúzásával a személyed fontosságát, az énerőt hangsúlyozod, erre utalt a viselkedésed is. Alapvetően kedvelem a határozott embereket, a határozottság azonban önmagában még kevés. A szimpátia kialakulásához kell még egy nagyadag empátia, némi tolerancia, egy csipetnyi humor. Ha volt is ilyen impresszió, én nem érzékeltem, nem ezt érzékeltem.
A könnyek nem a félelem és nem a gyengeség jelei voltak, a megalázottság érzése csalta elő őket. Lehet-e ilyen körülmények között szimpátiáról beszélni Lehet-e szimpatikus a hóhér, a halálra ítélt számára?
Talán csak Heltainál.
Meglepődtem mikor megkérdezted, hogy elvált vagyok-e. Válaszoltam és visszakérdeztem, hogy miért? Lehajtott fejjel válaszoltad, hogy semmi, nem érdekes. Nem vártam, nem akartam semmit, a válasz mégis ingerelt, úgy értékeltem: bocs, de nem vagy érdekes.
Néhány pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg mégis kihívásnak kellene vennem, de végül nem reagáltam, válasz nélkül hagytam. Ha valakinek nem vagyok érdekes, akkor nem érdemes foglalkozni a dologgal.
Ha nem, hát nem! De ha nem, akkor miért a szemrehányás?
A kérdésre az aláírásod adott választ, amely addigra megváltozott. Már nem alá, hanem áthúztad a neved.
Paradox helyzet, nem? Én voltam kiszolgáltatott és Te féltél.

A múlt visszatér

"Hisz minden kezdet csak egy folytatás, és az események könyve középen mindig nyitva áll." /Wislawa Szymborska/


 


Decemberben úgy döntöttem lezárom magamban a múltat és tovább lépek. A múlt elengedése nem könnyű, ezer szállal kötődöm hozzá, de azt hiszem amennyire ez lehetséges, sikerült lezárnom magamban mindent. Azonban mindig történik valami és a múlt szüntelenül előtörekszik.

"De bármennyire igyekszünk is előrehaladni, bármennyire is csábító az, hogy soha ne nézzünk vissza, a múlt mindig visszatér és arcul csap."

A határozat amit novemberben megküldtek számomra hibás volt. Az ítélet rövid indoklásában négy dátumból három hibásan szerepelt és egyéb elírást is tartalmazott. Az ítélet kijavítására kérelmet nyújtottam be a Bírósághoz. Az ítélet indoklásának javításáról szóló végzést január elején megkaptam.

Ma este amikor átnéztem a postámat találtam egy levelet, melynek feladója az ügyemben eljáró Bíróság. A levelet kibontva az ítélet indoklásának javításáról szóló végzést tartottam a kezemben. Dátuma megegyezett azzal amit januárban kézhez kaptam. A Bírósági leveleket hivatalos iratként, díjhitelezve adják fel. Ez egy közönséges, bérmentesített küldemény volt, amit levélszekrénybe kézbesítettek.

Bár abszolút két lábbal állok a földön, mégis eszembe jutott, hogy valamit még sem zártam le, még valami dolgom van a múltammal. Pragmatikus létemre ez eléggé misztikusan hangzik. De azt is tudom, hogy most csak a misztika segíthet, mert olyan dolgok történnek körülöttem, melyekre értelmes, logikus, konzekvens magyarázatot nem találtam.


"Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges."

/Márai Sándor/

"Az élet játék - játszd!"

„Az élet egy őrült nagy játék, egy izgalmas, bűnös kaland. De rájössz hamar, nem mindegy, hogy te játszol vagy veled játszanak."


 


Úgy érzem magam mint bábu a sakktáblán, csak azt nem tudom, hogy az élet sakkozik velem, vagy más. Szeretek játszani, de ahhoz, hogy élvezzem is, legalább a szabályokat ismernem kellene.

Arra vártam, hogy írásban is lássam a határozatot, de nem tudom mit reméltem tőle, mert okosabb most sem vagyok. Amit most tudok, azt tudtam eddig is. Képtelen dolgok fogalmazódtak meg bennem, az agyam pedig bekapcsolta az MVP-pajzsot. Velem történtek a dolgok, a szemem látta, de az agyam nem volt hajlandó felfogni, értelmezni.

Amikor először hallgatott ki gyanusítottként, megkérdeztem az Inkvizítort, hogy telefonálhatok-e. Engedélyezte és rákérdezett, hogy ügyvédet hívok-e. Mondtam, hogy még nem, majd feltettem a kérdést, hogy szükségem van-e rá. Valami furcsa kifejezés ült ki az arcára, amit nem tudtam hova tenni, de akkor éppen nem is érdekelt. Azt felelte: "Én nem költenék rá".

Akkor nem sokat gondolkodtam rajta, de így utólag azt gondolom, hogy ha az a két betű a neve előtt nem sorminta, akkor csak egy dolog történhetett: remekül szórakozott. A miértre azt hiszem sosem kapok választ.

Ami történt, az két okból történhetett. Az egyik, hogy a manapság minden területen tapasztalható dilettantizmussal állok szemben, melynek okait most nem feszegetném. A kérdés, melyre szintén nem fogok választ kapni, hogy az eltelt 2 év alatt miért nem számolt utána senki, hogy mennyi idő telt el az egyes események óta.

A másik, hogy valaki vagy valakik Nemezisnek képzelték magukat. Elképesztő gondolat, de előfordult már másokkal is. Az ügyész egyik fontos feladata, hogy gondoskodik arról, hogy a nyomozás során a büntetőeljárás résztvevőinek jogai érvényesüljenek. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha a tárgyaláson sem számoltak volna utána az időpontoknak, akkor most börtönben ülnék?

“Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik.          Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor        tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.” (Müller Péter)

Mivel kérdéseimre választ nem remélhetek és a különböző lehetséges válaszok latolgatásán kívül nincs mit tennem, lezárom magamban az ügyet. Nem könnyű túllépni bizonyos dolgokon, de a múlt elengedése, lezárása elengedhetetlen ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. A múlt béli események folyamatos felidézése, újraélése csak azt eredményezi, hogy továbbra is a múltban élek és ébren tartom a sérelmeimet. Abban, hogy átgondoljam és feldolgozzam a történteket nagy segítségemre volt a blog írás. Segítségemre volt abban, hogy levonjam a tanulságokat és következtetéseket. Igyekszem megbocsátani azt amivel mások fájdalmat okoztak, megbántottak, elfogadni azt amiben én hibáztam és már csak a jelenre koncentrálni.


"Mindazt, amit idáig átéltél, azt múltból hozott gondolataid és elképzeléseid alakították. Azok a gondolatok és szavak formálták őket, amelyeket tegnap, a múlt héten, az előző hónapban, tavaly, tíz, húsz, harminc, negyven, vagy akár több éve gondoltál és mondtál, attól függően, hogy most hány éves is vagy. Ez volt a múltad, amelynek egyszer s mindenkorra vége. Ebben a pillanatban csak az számít, amit most gondolsz, hinni s mondani készülsz. Hiszen ezek a gondolatok és szavak fogják formálni jövődet." (Louise L. Hay)

Epilógus

"Idő! te bontogasd ki ezt, nem én;

Ez a bog nékem szerfelett kemény."

/William Shakespeare/


 

A tárgyalás alatti szünetben - miközben az ügyvéddel beszéltem - odajött a vád képviselője és kifejtette, hogy az időpontokat figyelembe véve a bűncselekmény elévült. Az elhangzottak alapján az első kérdés ami megfogalmazódott bennem, hogy miért is kellett végig járnom az ide vezető utat? Még nincs írásbeli végzés, de ha jól értelmeztem azt ami elhangzott, akkor a büntethetőségem elévült már akkor amikor elkezdődött ellenem az eljárás. Tele vagyok gondolatokkal, érzésekkel és megválaszolatlan kérdésekkel. Miért?

Azt gondoltam úgy tisztességes, hogy erre a kérdésre a legkompetensebb helyen próbáljak választ kapni, de nem sikerült, így nem marad más, mint hogy találgathatok.

Az ügy vizsgálójáról az volt a benyomásom, hogy képzett, éleseszű. Amennyiben ez a megállapítás helytálló, az egy sor olyan kérdést vet fel, amibe belegondolni is döbbenetes.    A hitelesség érdekében azonban a történtek átgondolásával, a válaszok latolgatásával meg kell várnom, hogy írásban is lássam a határozatot.


"Van valami végzetes, leküzdhetetlen ösztön az emberben, ami éppen olyan erős, mint a legerősebb ítélet, akarva-akaratlanul örökké visszajár, mint a kísértet, arra a helyre, ahol életének valami rendkívüli esemény erősebb színt adott, és mennél sötétebb volt ez a szín, annál ellenállhatatlanabb a hely vonzóereje."                           /Nathaniel Hawthorne/

"Van pillanat, amikor ítélni kell."

"Az ítélet lehet bölcs, előrelátó, jó szándékú, igazságos, szeretetteli... csak egy nem lehet:  kíméletes."

/Müller Péter/


 

Megszületett az ítélet: elévülés miatti felmentés.

Az első pillanatokban végtelenül örültem, aztán amikor elmúlt az eufória és az érzelmek helyét átvette a gondolkodás már csak nagyon szomorú voltam. Az ítélethírdetés alatt elakasztotta a szavaimat a megalázottság és a felháborodás érzése. Amikor végre beültem az autómba és egyedül maradtam, tíz percen keresztül csak zokogtam. Nem erősíti a pozitív énképet, de hatásos feszültség levezető.

Pillanatnyilag képtelen vagyok arra, hogy szavakba öntsem azt, ami megfogalmazódott bennem, próbálom feldolgozni a történteket és választ találni a miértekre.

 

"Fura az élet, bár gyakran elvesz, jutalmad mindig, hogy újra kezdhetsz. Csillogó gyémántod köddé fakul, majd öledbe hullik váratlanul."

/Vörös István/